Forrás: MTI
Várhatóan október végén hirdet eredményt a Belügyminisztérium a szociálistüzelőanyag-programban, amelyre több mint kétezer település pályázott – mondta a kormányszóvivő.
A kormany.hu oldalon látható videóban Kurucz Éva közölte: a fűtési szezon közeledtével azokon az ötezer lakosúnál kisebb településen élő rászorulókon segít a kormány, akik tűzifával vagy szénnel fűtenek.
A kormány idén hárommilliárd forintot fog szétosztani a kistelepülések között. A támogatást elnyerő településeken az önkormányzatok helyi rendelete szerint dől majd el, hogy kik részesülhetnek tüzelőanyag-támogatásban – fűzte hozzá.
A szóvivő tájékoztatása szerint előnyt élveznek a kisnyugdíjasok és a halmozottan hátrányos helyzetű családok. Háztartásonként legfeljebb öt köbméter tűzifa vagy tíz mázsa szén lehet a támogatás, amelyet legkésőbb február közepéig ingyenesen kapnak meg a jogosultak.
A szóvivő emlékeztetett, hogy a tűzifa ára is csökkent tíz százalékkal az állami erdőgazdaságoknál, és ezzel a lehetőséggel bárki élhet. A rezsicsökkentés tehát folytatódik – jelentette ki Kurucz Éva.