Orbán Viktor: Több kihívás éri Európát, de Magyarország nem hagyja magát

Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

MTI

Európai politikai helyzetértékelésében elmondta: a földrészt többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése.

A háborúról szólva Orbán Viktor elmondta: Európa egységes a célok tekintetében, a legfontosabb az, hogy Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa biztonságára, és ehhez szükség van egy szuverén Ukrajnára. Az eszközök, különösen a szankciók kapcsán azonban eltérnek a vélemények – fejtette ki, hozzátéve: ezek a viták továbbra is velünk maradnak.

A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban a kormányfő kiemelte: a rövidtávú célkitűzés a recesszió elkerülése. Közép-Európa gazdaságainak szerinte sikerülni fog, ugyanakkor a háború és a brüsszeli szankciók miatt megemelkedett energiaárak ezt nagyon megnehezítik.

Orbán Viktor felszólalását azzal zárta: a válságos időszakokban cselekedni kell és enyhíteni a bajt; Magyarország biztosan nem hagyja magát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!