Ősszel egy újabb brutális megszorítócsomag jöhet

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: MTI </p>

A mától hatályba lépő újabb adó- és áremelésekkel az emberek megkapták az MSZP nyári csomagját, amely egy átlagos családnak havi tízezer forintos pluszkiadást jelent – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a  Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés alapján ősszel egy újabb szocialista megszorító-csomagra számíthatunk.

A Fidesz számításai alapján a most bevezetett intézkedések havi tízezer forint pluszkiadást jelentenek, ez az összeg a gáz- és a villanyszámla növekedéséből, az élelmiszer- és az üzemanyagárak emelkedéséből, valamint a tömegközlekedés drágulásából adódik. A politikus  szerint ezek az intézkedések teljesen értelmetlenek és feleslegesek, ugyanis ez a csomag visszafogja a fogyasztást, a fogyasztás visszaesése pedig a gazdaság visszaeséséhez vezet.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az IMF-szerződésből kiderül, hogy a kormány olyan brutális megszorító intézkedések végrehajtását vállalta, amelyek majd ősszel lépnek életbe. Példaként említette, hogy a MÁV-tól elvesznek körülbelül 40 milliárd forintot, amellyel újabb vonalbezárások és járatritkítások járnak majd együtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!