Forrás: MTI
Okostelefonokra letölthető ingyenes alkalmazás segíti a Hegyvidéken élők közbiztonságát a jövőben.
Az alkalmazás – amelyet a XII. kerületiek biztonságának növelése érdekében fejlesztett ki a hegyvidéki önkormányzat - csütörtöktől androidos eszközökre, október közepétől pedig iOS rendszerű telefonokra is letölthető lesz.
A program a nap 24 órájában azonnal elérhetővé teszi a hegyvidéki rendészet ügyeletesét. Az általános segélyhívószámokhoz képest jelentős újítás, hogy az alkalmazás a hívással egy időben automatikusan elküldi annak a helyszínnek a GPS-koordinátáit is, ahonnan a hívást kezdeményezték. A rendészet központjában így abban az esetben is tudni fogják, hogy hová kell menniük, ha a bajbajutottnak nincs lehetősége azt elmondani.
Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester a fejlesztést bemutatva kiemelte: a rendészet munkatársai hívhatják szükség esetén a rendőrséget is. Alapvetően a XII. kerületben működik az alkalmazás, itt tudnak segítséget nyújtani a leggyorsabban – hívta a fel a figyelmet a polgármester, hozzátéve: az a cél, hogy a pánikgombot elsősorban a fiatalok használják, ők kerülhetnek a leginkább veszélyeztetett helyzetbe a közterületeken, parkokban.