Forrás: hirado.hu
A Századvég legfrissebb felmérése szerint a lakosság döntő többsége támogatja a forintosítást. A kutatás eredményeit Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője segített értelmezni a közszolgálati televízió Ma reggel című műsorában. Azt mondta, bár az intézkedést a lakosság döntő többsége támogatja, aki kimaradt belőle, kárvallottnak is érezheti magát, hiszen nem kapta meg ezt a kedvezményt a kormánytól, így elutasíthatja a döntést.
A kormányzati döntés híre az egész társadalmat bejárta, emelte ki a szakember, még az is értesült róla, akinek nincs devizahitele. Az is látható, hogy december-januárhoz képest szignifikánsan nőtt azok aránya, akik jónak tartják a döntést, amit egyértelműen a svájci frank árfolyamának drámai megugrása magyaráz, mindenki végig tudta ugyanis gondolni, de a külföldi visszhangok is ezt emelik ki, milyen következményei lettek volna, ha a kormány nem védi meg a devizahiteleseket.
Az intézkedés erejét jelzi az is – hívta fel a figyelmet Lánczi – a, hogy a fogadtatás még a párthovatartozást is felülírja, ritka módon ugyanis a baloldali szavazók többsége is mellé állt, holott a szavazók a kormányzati döntéseket általában párthovatartozás szempontjából ítélik meg, bármi legyen is. Azt, hogy 26 százaléknyian nem tartják jó lépésnek a forintosítást, Lánczi szerint többek közt akár az irigységfaktor is magyarázhatja, hiszen a döntéssel a devizahitelesek jártak jól, azaz, aki kimaradt, „kárvallottja” ennek a lépésnek, hiszen nem kapta meg ezt a kedvezményt a kormánytól.