Forrás: MTI
A díszvendég Pécs városát és a jótékonysági bevétellel támogatott, pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítványt ajánlotta a 19. Brüsszeli Magyar Bál – Jótékonysági Gála résztvevőinek figyelmébe Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az esemény megnyitóján mondott köszöntő beszédében.
Hoppál Péter hangsúlyozta: a belgiumi flamand, vallon és németajkú közösség, valamint a magyarok közötti formális és informális kapcsolatok jelentős múltra tekintenek vissza, a kormányközi együttműködések kereteit meghaladó aktivitás pedig mindenekelőtt a kulturális területen érhető tetten.
Az államtitkár az idei Brüsszeli Magyar Bál díszvendégét, Pécset a kultúra városának nevezte, mely UNESCO Világörökségi védettségű római kori építményeivel, ókeresztény sírkamráival, első szent királyunk által ezer éve alapított püspökségével, Közép-Európa első egyetemével, évszázadok óta békében egymás mellett élő, 13 nemzeti kisebbségével, világhírű Angster orgonagyárával és Zsolnay porcelánjával, a keresztény, oszmán-muzulmán és zsidó épített kulturális örökségével – talpalatnyi Európa.