Forrás: MTI
Példaértékű a hódmezővásárhelyi és a makói kórház együttműködése – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára Hódmezővásárhelyen, az intézményben folyó mintegy 800 millió forintos beruházást bemutató sajtótájékoztatón.
Zombor Gábor azt mondta, a két intézmény együttműködésével a költségek racionalizálása vagy a szakmai tevékenység megosztása során nyert tapasztalatok országosan is felhasználhatók lesznek.
Az államtitkár közölte, országszerte 160 helyen, mintegy 330 milliárd forintból folyik fejlesztés egészségügyi intézményekben, új műszerek érkeznek a kórházakba, rendelőintézetekbe, megújulnak a kórtermek, a műtő- és diagnosztikai blokkok. Kevés olyan intézmény van azonban, ahol Hódmezővásárhelyhez hasonlóan az orvosok és a szakdolgozók munkafeltételeit közvetlenül javító beruházásokra is jut forrás – tette hozzá.
Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója elmondta, az akkori fenntartó, a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2010-ben döntött a kórház fejlesztéséről, majd a következő évben nyújtott be rá pályázatot.
Az egészségügyi intézményben a 794 millió forintos összköltségű fejlesztés – amelyből 714 millió forintot uniós, mintegy 80 milliót pedig kormányzati forrás fedez – a közbeszerzési eljárás csúszása miatt csak 2013 augusztusában kezdődhetett el – közölte.