kdnp.hu
Forrás: MTI
Pest megyében hat szervezet mérettetheti meg magát az október 12-i önkormányzati választásokon a megyei közgyűlési mandátumokért: a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Fidesz-KDNP pártszövetség, a Jobbik és az LMP.
Szép Tibor, Pest Megye Önkormányzatának főjegyzője, a megyei területi választási iroda (tvi) vezetőjének tájékoztatása szerint a megyében legalább 4723 érvényes ajánlást kellett összegyűjtenie egy-egy szervezetnek a listaállításhoz, a közös jelöltállítás következtében a Fidesz-KDNP esetében ez a szám 9446.
Szép Tibor hozzátette: az elmúlt öt napban hozzávetőleg 40 ezer ajánlást ellenőriztek, az ajánlások mintegy 10-15 százaléka volt valamilyen szempontból hibás.
A területi választási bizottság által elvégzett keddi listasorsolás alapján a szavazólapon az első helyre az LMP került, listavezetője Sepsei Gergely Mihály. Második helyen az MSZP található Szabó Imre vezetésével, majd a Jobbik következik Császárné Kollár Tímeával az élen. Negyedikként az Együtt - A Korszakváltók Pártja szerepel, melyet Juhász Béla vezet. Az ötödik helyre került a Fidesz-KDNP pártszövetség, listavezetője Szabó István, a sort a DK zárja, listavezetője Szabó Attila – összegezte a főjegyző.