Pintér Sándor: a nemzeti szuverenitás megtartása a tét

Forrás: MTI

Pintér Sándor szerint a migránsok tervezett európai szétosztásának tétje a nemzeti szuverenitás, az identitástudat megtartása. A belügyminiszter kedden Esztergomban, a Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában elmondta: azzal vádolnak bennünket, hogy nem vagyunk szolidárisak. Mi példát mutattunk az értékítéletünk szerinti szolidaritásból. Szlovéniába, Macedóniába, Szerbiába rendőröket küldtünk, szolidárisak vagyunk azokkal, akik meg akarják védeni határaikat.

Kövér László házelnök - aki a szervezők közlése szerint betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen - előadásának szövegét Kiss-Rigó László megyés püspök, a Rudnay Sándor Alapítvány kuratóriumának elnöke, az emléknap szervezője olvasta fel. Az európai jövő kulcsa a demográfiában és az identitásban rejlik, vagyis abban, hogy a keresztény erkölcseink szerint tiszteletben tartjuk-e a születés és a család szentségét. Abban, hogy képesek vagyunk-e megőrizni közösségeink azonosságtudatát, és fenntartani európai és nemzeti értéktudatunkat, valamint érdekérvényesítő képességünket - írta beszédében az Országgyűlés elnöke. A politikus szerint a megoldás kulcsát az értékeik, hagyományaik alapján még mindig erkölcsi többséget képező európai emberek és az általuk alkotott szerves közösségek, a családok, a keresztény egyházak és az együttműködésre képes nemzeti államok adják.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!