A postatörvény módosítása a bürökráciacsökkentés része

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Konstruktív és jó hangulatú volt az egyeztetés a postatörvény módosításáról, remények szerint a hasznos megbeszélés eredményeként a parlamenti pártok támogatják majd a javaslatot – mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden az egyeztetést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Magyar Posta székházában tartott egyeztetésen részt vett a javaslatot beterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a meghívott öt parlamenti pártból képviseltette magát a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP frakciója, nem volt jelen az MSZP képviselője.

Németh Lászlóné hangsúlyozta: a postatörvény módosításának egyik célja, hogy a Magyar Posta feladatát pénzintézeti partnerek bevonásával láthassa el olyan településeken, ahol a postafiókok kihasználtsága kritikusan alacsony, ezzel a lépéssel az állami vállalat milliárdos nagyságrendű költséget takarítana meg, az ügyfélkiszolgálás színvonala biztosított lenne ezeken a településeken is.

Hozzátette: a hálózat ésszerűsítésével az ügyfelek egy helyen, egy időben az eddig megszokottnál több szolgáltatást vehetnének majd igénybe.

Németh Lászlóné kiemelte: a Magyar Posta az ország egyik legnagyobb munkáltatója, olyan másfél évszázados múlttal rendelkező állami vállalat, amely több millió állampolgárral tart napi szintű kapcsolatot.

Fontosnak nevezte az államtitkár, hogy a nemzeti postatársasággal kapcsolatos törvényalkotói munka az országgyűlési pártok véleményének megismerésével, átlátható módon történjen meg.

Rámutatott: az egyeztetés fókuszában a postai hálózat ésszerűsítésével kapcsolatos lehetőségek álltak, a társasággal szemben támasztott világos elvárás, hogy eredményes állami cégként működjön a továbbiakban is, és ehhez szükséges a nemzetközi tendenciák alapján is csökkenő hagyományos postai forgalom ellensúlyozása.

Németh Lászlóné kiemelte: a kormány a bürokráciacsökkentés programjába illeszkedő intézkedésként szándékozik a parlament elé terjeszteni a postatörvény módosítását, amelyek révén továbbra is elérhetőek lennének a vidéki kistelepüléseken nyújtott postai szolgáltatások, ugyanakkor javulhatna a Magyar Posta versenyképessége és működési hatékonysága.

A Miniszterelnökség államtitkára rámutatott arra, hogy a törvényben érintett kistelepüléseken többnyire a takarékszövetkezetek vannak jelen. A Magyar Posta feladatul kapta, hogy mérje fel, mely települések lehetnek érintettek abban, hogy a postai szolgáltatást pénzintézet végezze.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!