Potápi Árpád János: A bukovinai székelyek hű polgárai Magyarországnak

kdnp.hu
Forrás: MTI

A bukovinai székelyek az elmúlt 75 évben bebizonyították, hogy hű honpolgárai Magyarországnak, megőrizték hitüket és magyarságukat – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bátaszéken.

Potápi Árpád János a bukovinai székelyek országos találkozóján mondott köszöntőjében arra kérte a jelenlévőket: legyenek büszkék székelységükre, magyarságukra, és azt adják tovább gyermekeiknek, unokáiknak.

Emlékeztetett arra, hogy a bukovinai székelyek között a hazatelepedés vágya 1939-ben vált egyre erősebbé, majd 1940-ben, amikor Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, a fiatalok jelentős része elhagyta Bukovinát, és az anyaországba települt át.

1941-ben, Bárdossy László miniszterelnöksége alatt a mozgalom felgyorsult, és a moldvai Bukovina öt falujában élő székelyek szinte hetek alatt visszatértek Magyarországra, „a kormányzat visszatelepítette őket az akkor felszabaduló Bácskába" – mondta az államtitkár.

Hozzátette: „ennek 75 éve, azóta élhetünk újra – Horthy Miklós kormányzónak is köszönhetően – Magyarországon", és bár kis népcsoportról van szó, a bukovinai székelységen keresztül megismerhető a magyarság története is.

A bukovinai székelyek országos találkozóját tizennegyedik alkalommal rendezte meg Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, ezúttal a Tolna megyei városban, ahol a második világháború után sok székely család talált új otthonra.

A pénteken kezdődött kétnapos eseményen a 75 éve történt Magyarországra település mellett Németh Kálmánra, az áttelepülésben tevékeny szerepet játszó józseffalvai plébánosra is emlékeztek. A találkozón a szövetség hazai egyesületeinek tagjai, mintegy nyolcszázan jelentek meg, köztük Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató és Tamás Menyhért író.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!