Forrás: MTI
A baloldali pártok között pozícióharc kezdődik azért, hogy ki szervezze meg az új baloldalt – mondták elemzők az európai parlamenti (EP-) választás eredményeit elemezve a HírTV választási műsorában.
G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója a műsorban azt mondta, sem a bal-, sem a jobboldalon nincs a Fidesznek kormányzóképes kihívója, a baloldali pártok egyformán gyengék, most kezdődik el a vezető pozícióért a harc; az MSZP előnye minimális a Demokratikus Koalícióval szemben. Hozzátette: csak akkor van esélyük a jobboldallal szemben, ha eldől az elsőségért folytatott küzdelem. Ez most kezdődik el, és nem lesz rövid - fűzte hozzá.
Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója azt mondta, bár a Jobbik lett a második, ezt nehéz lesz győzelemként kommunikálni, mert kevesebb szavazatot kaptak, mint az áprilisi országgyűlési és az 5 évvel ezelőtti európai parlamenti választásokon. Az MSZP szintén nem második, mert ők is rontottak, így nincs második helyezett – fogalmazott a politikai elemző.
A választás tétje a baloldal szempontjából az volt, hogy ha a kis pártok kiestek volna és csak az MSZP maradt volna benn, akkor az MSZP került volna fölénybe, az eredmény ismeretében azonban a kis pártok kerültek fölénybe.