Provokációnak tartják a szlovákok az államfő látogatását

Forrás: hirszerzo.hu

Szlovákellenes provokációnak tartja Sólyom László magyar államfő pénteki révkomáromi látogatását és a Szent István szobor felavatását a Pravda című független pozsonyi napilap.

„A magyar elnök révkomáromi kirándulása valószínűleg nem végződik jól. A magyar politikusok pénteki akciója ismét provokatívnak tűnik. Ezúttal nagyon is... Szent István szobrának leleplezése a magyar arrogancia megnyilvánulása lesz. A probléma nem is abban rejlik, hogy Sólyom ismét „magánlátogatás” mögé bújik, holott útja a valóságban politikai lesz. Elsősorban az a felháborító, hogy István király szobrának felavatása kíméletlen és sértő a szlovákok számára” – írja  Dag Danis cikkében.

Egy másik összeállításában a Pravda azt írja, hogy Sólyom megint úgy jön Szlovákiába, mint a „saját nappali szobájába”, ami kiváltotta a szlovák politikusok nemtetszését. A lap szerint Sólyom nem értesítette előzetesen Ivan Gasparovic szlovák államfőt látogatási szándékáról. „Az elnök úr nem szeretné, ha ez a magánlátogatás a magyar államiság demonstrációja lenne” – tolmácsolta Gasparovic véleményét Marek Trubac szóvivő.

A pozsonyi diplomácia úgy véli: nem szerencsés, hogy Sólyom augusztus 21-én látogat el Szlovákiába, éppen a Varsói Szerződés öt országának 1968-as csehszlovákiai bevonulásának évfordulóján. „Bízunk abban, hogy Sólyom László világosan látja: olyan időpontban érkezik magánlátogatásra, amely Szlovákia újkori történelme szempontjából rendkívül érzékeny” – nyilatkozta a lapnak Peter Stano szlovák külügyi szóvivő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!