Forrás: MTI
Huszonkilenc milliárd forintos, rászorulókat támogató programtervet fogadott el a kormány, a részleteket most megküldik az Európai Bizottságnak – írta a Magyar Hírlap.
A kezdeményezés nyolcvanöt százalékban uniós forrásból valósulna meg. Kiemelt célja, hogy a háromévesnél fiatalabbak családját, a hajléktalanokat, valamint az alacsony nyugdíjú időseket segítse élelmiszercsomagokkal, életvezetési tanácsokkal a szegénységből való kitörésben. Az első pályázatokat várhatóan a jövő év elején írják majd ki.
A lap idézi Czibere Károlyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta: szeretnék, ha ki tudnák terjeszteni a programot az összes olyan fiatalra, aki hátrányos helyzetű családban nevelkedik, mivel felmérések alapján tudható: a tizennyolc évesnél fiatalabbak kilenc-tíz százaléka nem jut rendszeresen élelemhez.
Megerősítette, az elosztás során azokra a szervezetekre szeretnének támaszkodni, amelyek tudják azt is, miként lehet felmérni, kik a rászorulók, és módszerük is van ahhoz, hogy a leghatékonyabban segíthessenek.