Reformokra van szükség, hogy kilábaljunk a válságból

<i>Forrás: inforadio.hu</i>

Teljesen más gazdaságpolitikára lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország sikeresen túl legyen a gazdasági válságon - állítja a volt jegybankelnök. Járai Zsigmond az InfoRádiónak elmondta: strukturális reformokra lenne szükség az állami szektorban, a szociális területen, valamint egyes gazdasági támogatásokat is újra kell gondolni - csak ezt követően lehet szó adócsökkentésről. Strukturális reformnak tartaná például a parlament létszámának, valamint a hivatalok és a minisztériumok számának felére csökkentését, a bürokrácia egyszerűsítését, a felesleges és értelmetlen munkakörök megszüntetését, illetve az önkormányzati hivatalok összevonását. A volt jegybankelnök szerint meg kell kurtítani a szociális kiadásokat is, mert azok jelenleg munkakerülésre, nem pedig munkára ösztönöznek. Úgy véli, az államigazgatási és a szociális kiadásokon túl a gazdasági támogatásokat (a multinacionális vállalatok segítését, az autópálya-építést) is újra kell gondolni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!