kdnp.hu
Forrás. MTI
A reklámadóról szóló törvény nem az újságírók ellen szól, az Országgyűlés nem médiaadót vezetett be – mondta L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján, miután 30 elutasító voks mellett 144 igen szavazattal, kivételes eljárásban elfogadta az Országgyűlés reklámadó-javaslatot. Az indítványt előterjesztő politikus szavai szerint a reklámadó – amely senkit nem érhetett meglepetésként – a kereskedelmi médiumok reklámbevételeit érinti, függetlenül attól, hogy ezek (...) tevékenységükben, irányukban, hírműsoraikban közel állnak a kormánypártokhoz vagy sem.
A képviselő ugyanakkor nem zárta ki a reklámadó rendszerének későbbi esetleges finomítását.
Álláspontja szerint a jogszabály a politikai újságírást sem veszélyezteti, mint fogalmazott: az az érdekünk és az a célunk, hogy a véleménypluralizmus Magyarországon megmaradjon.
L. Simon László a törvényalkotási bizottság által benyújtott, a parlamentben elfogadott módosító indítványról kifejtette: ennek lényege, hogy a veszteséges médiaszolgáltatók átmenetileg leírhatják a reklámadóból a veszteségeik egy részét. Ám ezt az irányt tartósan nem akarjuk fenntartani, mert a veszteséges médiavállalatokat sem lehet kivonni az adózók köréből – tette hozzá.