Forrás: MTI
Az erre az évre tervezett 2100 milliárd forint lehívásával Magyarország egyetlen eurócentet sem veszít a számára rendelkezésre álló uniós forrásokból, a támogatások kifizetésében rekordév lehet az idei is – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.
A helyettes államtitkár felidézte: tavaly 1863 milliárd forint kifizetése történt meg, ami kétszer annyi, mint a 2007-2010 között kifizetett mintegy 900 milliárd forint.
A kormány jelentősen könnyítette azokat az adminisztratív feltételeket, amelyeket a pályázóknak teljesíteniük kell a már megnyert támogatások lehívásához. Az új rendszert alapvetően azért dolgozták ki, hogy 2014-2020 között könnyebb legyen pályázni, mint korábban, de a könnyítéseket, egyszerűsítéseket a 2007-2013-as fejlesztések megvalósításához is engedélyezték – hangsúlyozta Csepreghy Nándor, hozzátéve, hogy a 2007-2013-as uniós ciklus utolsó pénzügyi éve zárul az idén.
A következő években, 2020-ig a fejlesztéspolitika a gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre koncentrál. Az ezekhez a célokhoz alkalmazkodó pályázók szinte biztosan kapnak forrásokat, a más fejlesztési elképzelésekkel rendelkezőknek a többletforrásokból kell megtalálni a saját fejlesztési lehetőségeiket, amellett, hogy egyre több banki finanszírozás is megjelenik a fejlesztéspolitikában – fogalmazott Csepreghy Nándor.