Rekordösszegű kártalanítás 2006-ért

<i>Forrás: mno.hu</i>

Rekordösszegű kártalanítást ítélt meg tegnap a Nemzeti Jogvédő Szolgálat védence számára a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon. Rácz Attila, a Budapest Főváros Levéltára főosztályvezető-helyettese, akit a tévészékház ostroma utáni tüntetések során vettek őrizetbe, egymillió-kétszázezer forintot kap azért, mert hét napon át valótlan gyanúsítás alapján tartották előzetes letartóztatásban. A fiatal tudós, akinek kutatási területe a Kádár-rendszer és a legújabb kori történelem, éppen azért volt jelen a tüntetéseken, hogy tudományos munkáihoz anyagot gyűjtsön. A rendőrség a tömegoszlatás közben megverte – a verés folytatódott az előállítása után is –, megvádolták garázdasággal, majd azzal, hogy hatóság elleni erőszakot követett el a rádió székházánál, és erre biztatta társait is. A vád a rendőrök tanúvallomásán alapult. A bizonyítási eljárás során azonban kiderült, nem is járt a rádiónál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!