Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az EU vezetői

Forrás: MTI

Rendkívüli csúcstalálkozón vitatják meg szerda este az Európai Unió tagállamai a migrációs válság fejleményeit és a lehetséges megoldásra vonatkozó javaslatokat. Az uniós állam- illetve kormányfők csúcstalálkozóját Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hívta össze. Tusk meghívó levélből kiderül, azt óhajtja megvitatni, milyen segítséget lehet nyújtani a frontállamoknak, hogyan lehetséges az együttműködés a Nyugat-Balkán államaival, Törökországgal és a Szíriával szomszédos többi országgal, miként nyújtható nagyobb támogatás az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Világélelmezési Programnak, valamint hogyan juttathatóak haza azok, akik nem jogosultak menekültstátusra.

Az állam- illetve kormányfők azt követően ülnek össze, hogy kedden a tagállami kormányok belügyminiszterei vitatták meg a kvóták kérdését  és nagy többséggel (Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia ellenszavazatával, valamint Finnország tartózkodásával) el is fogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét.

A magyar álláspont szerint a menekültek szétosztása nem oldja meg a problémát, melynek gyökere nem az Európai Unióban, hanem az unión kívül van, ezért megoldásra is az EU-n kívül van szükség. Emellett Magyarország egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megkérdezése nélkül frontállammá minősítsék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!