Roma vezető a vállalhatatlan cigányokról

Forrás: mno.hu

Igenis vannak a környéken a cigány kisebbség soraiban olyanok, akik az emelt családi pótlék reményében kárt igyekeztek tenni magzatukban, de ez a jelenség csak a cigányság tíz százalékát kitevő, „vállalhatatlan” réteg körében létezik – állítja az edelényi kistérséghez tartozó Szendrő volt cigány önkormányzati vezetője, Glonczi Tibor. A volt roma vezető úgy vélte, ahelyett, hogy egyesek keresztes háborút folytatnának az edelényi polgármester ellen, aki erről a szörnyű jelenségről először mert településvezetőként beszélni, inkább szembe kellene nézni a valósággal a becsületes roma és nem roma társadalom érdekében.

A magzatkárosításokról először az Észak-Magyarország napilapnak nyilatkozó Glonczi Tibor volt helyi roma vezető a Magyar Nemzetnek elmondta, helyben mindenki tud efféle esetekről, ezek azonban korántsem a cigányság egészét jellemzik, csak azokat, akik lejáratják az etnikumot. Glonczi állította: egyszer maga is tanúja volt, hogy egy környékbeli, saját háza előtt álló, várandós roma asszony ittasan gyógyszereket szedett be. Szemrehányására, miért teszi ezt, az asszony állítólag azt válaszolta, legalább több lesz a családi pótléka. Ám Káló Jenő, a helyi cigány önkormányzat jelenlegi elnöke a Hírszerzőnek azt mondta, õ nem tud ilyen esetekről, csak olyanról, hogy a kisebbség körében vérfertőzés következtében született fogyatékos csecsemő – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat az ügyről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!