kdnp.hu
Már a szervezőknél van a magzatot védő 50 ezer ív
Közel ötvenezer aláírás gyűlt össze Magyarországon a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) támogatásával az Egy közülünk elnevezésű, magzati élet védelmét célzó akció keretében. Az íveket Semjén Zsolt, a kisebbik kormánypárt elnöke adta át az itthoni szervezőknek kedden Budapesten.
http://mno.hu/belfold/mar-a-szervezoknel-van-a-magzatot-vedo-otvenezer-iv-1190274
Soltész: Most érnek be az elindított programok
Adatrögzítői és számítástechnikai munkát végez 140 fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű ember egy bank megbízásából Budapesten. Az új munkahelyek az Új Széchenyi Terv keretében indult képzési programnak köszönhetők – közölte Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón.
http://mno.hu/belfold/soltesz-most-ernek-be-az-elinditott-programok-1190230
Soltész: Teljesen megújul a Vakok Állami Intézete
Költségvetési forrásból teljes körűen felújítják a vakok intézetét, s ezentúl a hazai börtönökben készíti majd a vakok által használt fehér botot - többek közt erről beszélt a szociális és családügyekért felelős államtitkár a közrádióban.
http://www.hirado.hu/Hirek/2013/10/15/10/Soltesz_teljesen_megujul_a_Vakok_Allami_Intezete.aspx?source=hirkereso
Rétvári: Márton Áron és Jakab Antal püspökök példamutatását
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint Márton Áron és Jakab Antal püspökök élete mintaként szolgálhat nemcsak a papság, hanem az egész erdélyi magyar közösség és a világ minden elvhű, megalkuvástól mentes embere számára. A két egyházi személy embermentő buzgalma, s hite a keresztényi szeretetben és testvériségben, példaértékű.
http://orientpress.hu/119885