kdnp.hu
„A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak”. – áll a mondat a törvényben amit Michl Ferenc a KDNP képviselője törölne.
Természeten odáig nem merészkedik honatyánk, hogy a kínzást is engedélyezné, állítása szerint a törvény előző, meghagyni kivánt mondata ezt megelőzi:
A gyermek, a tanuló, személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben.
Itt meg is nyugodhatnánk, hiszen akkor a törvény mégis megvédi a gyereket, ha nem lenne pár dolog ami nem hagy nyugodni minket. Az egyik Michl saját vallomása:
Ez nem a mai kornak megfelelő módszer. Ezzel együtt én minden pedagógust, aki tanította gyermekemet, felhatalmaztam, ha szükségét érzi, nyugodtan „járjon el atyaként”. Mások gyerekeivel én természetesen ezt nem tehetem meg.
Azon kívül, hogy helyes, hogy Michl szerint ez nem a mai kornak megfelelő módszer, de mit is ír? Az apai verés megengedett, az apa bánthatja a gyerekét? Reméljük Michl csak buta és nem tudja hány gyereket vernek otthon atyai pofonokkal.
http://magyarinfo.blog.hu/2011/11/29/a_kdnp_kepviseloje_szerint_atyai_pofon_kell_az_iskolaban
Egy KDNP-s honatya módosítaná a köznevelési törvény testi fenyítésről szóló passzusát, kihúzná az ezt tiltó egyik mondatot. Villáminterjú az előterjesztő Michl Józseffel.
http://fn.hir24.hu/interju/2011/11/29/michl-van-gyerek-aki-orul-a-tanari-kokinak/~~fokusz
Semjén Zsolt szerint Szlovákiának előbb vagy utóbb vissza kell vonnia a magyar állampolgársági törvény kapcsán hozott ellentörvényét. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese erről az m1 Ma reggel című műsorában beszélt szerdán.
http://www.echotv.hu/index.php?akt_menu=16&r_id=&hir_id=268451
Nem igaz" - kezdődik minden bekezdés az oktatási államtitkárság néhány oldalas anyagában, amivel a fideszes képviselők nagyfokú bizonytalanságát próbálták enyhíteni. Nézzük, mi igaz és mi nem!
http://nol.hu/lap/mo/20111130-valotlansagok_es_tenyek_
Szlovákia eljárása a színész-vállalkozóval szemben ellentétes saját alkotmányukkal, az egyetemes emberi jogokkal és az EU ethoszával - véli a miniszterelnök-helyettes.
Ha Boldoghy Olivér ügyében kudarcról lehet beszélni, akkor az Szlovákia kudarca emberi jogi téren, állampolgárai üldöztetése tekintetében – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az m1 Ma reggel című műsorában.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/11/30/07/Semjen_Boldoghy_ugye_Szlovakia_emberi_jogi_kudarca.aspx?source=hirkereso
A Fidesz-frakció készen áll arra, hogy segítséget nyújtson a törvényhozásban Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak a pénzügyi lehetőségek megtalálásban az egészségügyi bérek rendezéséhez - mondta Lázár János frakcióvezető a Magyar Rezidens Szövetség elnökével folytatott tárgyalás után kedden.
http://www.mindennapi.hu/cikk/hirsor/meg-kell-kezdeni-az-egeszsegugyi-berek-rendezeset/2011-11-29/10195
Köznevelési törvény: törvényes lesz a koki?
A köznevelési törvény vitáját szerda estére dugták, és a tegnapi történések hatására egy szakaszban fogják tárgyalni. Pedig benyújtott módosító van bőven - 332 - amiből közel kétszáz a Fidesz frakcióból érkezett. Ráadásul a kereszténydemokraták ismét ámokot futnak, és az átlapozott módosítókból derül csak ki, hogy Michl József törölné az eredetiből az egyik kivételesen jól fogalmazott gyerekeket védő mondatot.
(…)Az fn24.hu villáminterjújában Michl kijelentette: van olyan gyerek, akinek a koki dicséretnek tűnik. Nem tudom úgy kell-e ezt érteni, hogy ha Michl házi feladatát elégtelennek értékelem, és a nagy büdösbe beballagva egy akkora sallerral honorálom, hogy az orrán keresztül fújt agyvízzel spricceli tarkón az előtte ülőket, akkor az dicséretnek fog tűnni?
http://varanus.blog.hu/2011/11/30/koznevelesi_torveny_torvenyes_lesz_a_koki
Jól elrejtették a Hoffmann-Pokorni csörte újabb felvonását
Szerda este-éjszaka tárgyal az új közoktatási törvény javaslatához benyújtott módosító indítványokról az Országgyűlés – ez lesz az utolsó napirendi pont, valószínűleg hajnalig vitáznak majd a KDNP-s oktatási államtitkár terveit rendre leszavazó fideszes képviselők módosítóiról.
http://eduline.hu/kozoktatas/2011/11/29/Elrejtette_a_kozoktatasi_torveny_reszletes__OJHFXF#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_11_29