Semmit nem ér a magyar banki etikai kódex

Forrás: MHO

Csalódniuk kell azoknak, akik elhitték, hogy a banki etikai kódex előírásai meggátolják a pénzintézeteket, hogy az ügyfelek számára kedvezőtlenül és egyoldalúan módosíthassák a szerződéseket. Ugyanis amit a bankok elvesztettek a kódex miatt, azt beépítették a hitelintézeti törvénybe.

A december első napján életbe lépett banki etikai kódex mindössze elveket rögzít. Mégpedig első helyen az átláthatóságot, majd a szabályelvűséget és a szimmetriát. Ez azt jelenti, hogy a kódex legfőbb célja a hitelszerződések közérthetőbbé tétele volt. A kódex kimondja, hogy a pénzintézetek a joggyakorlatot segítő elvárásoknak megfelelően, tisztességesen tevékenykedjenek.

A feketelevest azonban a hitelintézeti törvény tartogatja az ügyfeleknek. Eszerint „a fogyasztóval kötött kölcsönszerződésben vagy pénzügyi lízingszerződésben az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamatot, díjat vagy költséget lehet egyoldalúan módosítani”. Azaz mindent, ami a legnagyobb pluszköltségeket jelenti az ügyfeleknek. Az egyoldalú módosításra okot adó körülmények meghatározása olyan általános, hogy szinte bármi belefér, a szerződésből a pénzintézetek nem is hagynak ki semmit.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!