Forrás: MTI
Két szempontból sem volt törvényes a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi működése Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint. Simor András az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén azt mondta, szabályszerű és jól tervezett a gazdálkodás, nem szegtek meg titkokat. A jegybankelnök egyébként március 3-i távozását követően egy nappal az SZDSZ-hez közel álló Budai Liberális Klub vendége lesz.
Az ÁSZ elnöke a parlament költségvetési bizottságában hétfőn elmondta: a számvevőszék vizsgálata arra jutott, hogy az MNB iratkezelési gyakorlata 2009-től 2012 decemberéig nem felelt meg az iratkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Rámutatott: a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban a jegybank a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a hét legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Az ÁSZ elnöke elmondta: a hatályos törvények szerint az MNB csak a nemzetgazdasági miniszternek adhatott volna át egyedi adatokat a bankokra vonatkozóan, és csak akkor, ha a bankok működése a pénzügyi stabilitást veszélyeztette volna.
Simor az Állami Számvevőszék által a jegybank működéséről készült értékelés megállapításait visszautasítva kijelentette: a magyar bankrendszerről szóló adatoknak a Nemzetközi Valutaalapnak való átadása jogszerű volt és Magyarország, illetve minden magyar ember érdeke volt, hiszen az ország pénzügyi stabilitását szolgálta. A hitelszerződés értelmében az MNB-nek nem volt jogi lehetősége, hogy az IMF adatszolgáltatásra vonatkozó igényét elkerülje – tette hozzá. Leszögezte: sem magánszemélyek, sem vállalkozók ügyleteit nem fedte fel a jegybank, csak bankokról adtak információt, „mert az Magyarország érdekében állt”.