Slota szerint Magyarország szlovákellenes éllel fegyverkezik

Forrás: MTI

Ján Slota szerint a szlovák hadsereg harcképtelen, míg Magyarország folyamatosan fegyverkezik és a Dunán való átkelést gyakorolja.

„A Magyar Köztársaság gazdasági szempontból katasztrofális állapotban van. Ha a Nemzetközi Valutaalaptól nem kapott volna kölcsönt, már tönkrement volna. Ennek ellenére nagyon intenzíven fegyverkeznek. Tizennégy új, csúcsminőségű Gripen vadászgépet vettek. Ki ellen fegyverkeznek? Mi (Szlovákia) még egy szárnyat se tudtunk venni, nemhogy egy egész vadászgépet. Mi hamarosan szélnek eresztjük a hadsereget” – fogalmazott a kormánykoalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt elnöke abban az interjúban, amelyet a pozsonyi SITA hírügynökség hozott nyilvánosságra.
    
A pártelnök nem először riogatja a szlovákokat magyar támadással. Szerinte Szlovákiának fel kell ébrednie és védekeznie kell, mivel Magyarország irányából veszély fenyegeti.  
    
Slota, akinek magyarellenességét a pozsonyi sajtó is rendszeresen bírálja és elvakultnak minősíti, azt mondta: Magyarországon olyan hadgyakorlatot rendeztek, amelynek célja a Dunán való átkelés gyakorlása volt, s ezen a magyar hadsereg valamennyi fegyverneme részt vett. Dél-Szlovákiát pedig elárasztották a magyar hírszerzés tisztjei, Szlovákiában azonban hallgatnak erről. Úgy véli: téves az a vélemény, hogy Szlovákiát NATO- és európai uniós tagsága miatt nem fenyegeti veszély.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!