Soha nem volt még ilyen átfogó adócsökkentés hazánkban

Óriási változáson ment keresztül 2010 óta az adórendszer, a személyi jövedelemadó szabályainak megváltoztatásával 2011 óta több mint 4500 milliárd forint maradhatott a lakosságnál és a családoknál - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

kdnp.hu – MTI

A lap hétfői számában a munkabér után fizetendő közterhekről elmondta: a vállalkozások adójának csökkentését tavaly kezdte meg a kormány, a hatéves tehermérséklő program összesen 1500 milliárd forintot hagyhat a vállalkozásoknál azért, hogy a magyarországi fizetések közeledjenek a nyugat-európai juttatásokhoz.

Tállai András kifejtette, az adócsökkentés egyszerre segítheti például a gyermekek felnevelését, a családok anyagi helyzetének rendezését és a megtakarítások növelését.

Hozzátette, a kormány 2010 óta több fontos intézkedést is hozott a bérek emeléséért. Ma már a közszféra számos területén életpályamodellek határozzák meg a fizetések növekedését, a minimálbér majdnem a duplájára ugrott, ami a legalacsonyabb keresetűeknek kedvez, azt pedig vaskos adócsökkentéssel támogatja a kormány, hogy a versenyszféra bérei megközelítsék a nyugati fizetéseket - közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!