Soltész Miklós: felelősségünk abban áll, hogyan adjuk tovább örökségünket utódainknak

Megújultak Kópházán a templomok

kdnp.hu – kormany.hu

Szent Márton olyan szent, akit horvátok, magyarok, szlovákok, olaszok és franciák mind a magukénak vallanak – mondta Soltész Miklós Kópházán, a Szent Márton-templomnál tartott ünnepségen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hozzátette: joggal, hiszen ebben kétezer év kereszténysége, közös hagyományunk nyilvánul meg. Felelősségünk abban áll, hogy örökségünket hogyan ápoljuk, és hogyan adjuk tovább utódainknak. Kópháza az élő példája annak, hogy egyszerre nemzetiségi, vallási és kulturális tartalmú örökségről van szó, és nagy öröm, hogy ennek példaértékű gazdája a település horvát közössége – fogalmazott a politikus.

Ezt megelőzően a település egy másik, szintén megújult templomában, a Sarlós Boldogasszony-templomban mutatott be szentmisét Dr. Pápai Lajos győri apostoli kormányzó és Dr. Ägidius Živković kismartoni megyéspüspök horvát nemzetiségi csoportok közreműködésével. A rendezvényeken részt vett: Gordan Grlić Radman, Horvátország magyarországi nagykövete, Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője, Hepp Mihály, a magyarországi horvátok nemzetiségi szószólója, Grubits Ferenc, Kópháza polgármestere és Klemensits Ingrid, Kópháza Horvát Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!