Soltész Miklós: a társadalomban megvan a segíteni akarás vágya

Forrás: magyarhirlap.hu
Fotó: Nagy Balázs

Belső lapos

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően kétszázötven rászoruló gyermeknek adott át névre szóló ajándékcsomagot tegnap Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete.

A rendezvényen részt vett Soltész Miklós, a Karitatív Tanács elnöke, egyházügyi államtitkár is, aki úgy nyilatkozott, a Gyermekek a gyermekekért program nemcsak azért fontos, mert rászoruló gyermekek kapnak ajándékot, hanem azért is, mert nevel. Azokkal a gyerekekkel, akik összeállították a több ezer csomagot, szüleiknek, nevelőiknek sikerült megértetniük: fontos, amit tesznek. Megértették, olykor le kell mondaniuk saját játékaikról szegényebb társaik javára, „ez pedig óriási dolog”. A Karitász és a többi segélyszervezet számára is kiemelten nehéz év volt 2015, ám megmutatkozott, hogy a társadalomban alapve­tően megvan a segíteni akarás vágya.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!