Szabályosan és határidőben készül el a költségvetés

Forrás: MTI

Alaptalannak nevezte Porga Gyula (Fidesz-KDNP) veszprémi polgármester Kész Zoltán független országgyűlési képviselőjelöltnek a város költségvetésével kapcsolatos kijelentéseit kiadott sajtóközleményében.

Porga Gyula azt írta: a veszprémi költségvetés szabályosan és határidőben készül el.

A polgármester a közleményben úgy fogalmazott: Kész Zoltán ahelyett, hogy hazugságokkal próbálja megtéveszteni a veszprémieket, inkább álljon ki eléjük és válaszoljon arra, miért gondolja, hogy az esélyegyenlőség rossz dolog.  Miért nem támogatja az általános választójogot? Miért gondolja, hogy a fiatalok lusták és nem akarnak dolgozni? Miért gondolja, hogy a fizetős oktatás és egészségügy jobb lenne?

Porga Gyula arra utalt, amiről a Magyar Nemzet szerdán írt: a lap idézte Kész Zoltán egy korábbi blogbejegyzését, amelyben egyebek mellett az állt: radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt az esélyegyenlőségben sem.