Szégyenteljes döntést hoztak a szocialisták

kdnp.hu<br />Forrás: hirszerzo.hu

Már eddig is minimálbérért foglalkoztatták a csökkent munkaképességű munkavállalók túlnyomó részét, de jövőre a támogatási normatívák csökkentése miatt nettó 30-35 ezer forintra csökkenhet a bérük – mondta a Hírszerzőnek a Fészek, Fogyatékkal Élők Szakszervezetének elnöke. Szabó Gábor a hírportálnak adott interjújában azt ígéri: jövőre az utcára mennek tiltakozni.

Szabó Gábor elmondta:  2010-ben 15 százalékkal csökken a támogatás a ideihez képest, amely szintén 15 százalékkal kevesebb a 2008 évinél.. Tehát két év alatt 30 százalékkal csökkentették a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatását.

Hangsúlyozta: a költségvetés ilyen jelentős megvonása jelen pillanatban beláthatatlan következményeket vonhat maga után és végveszélybe sodorja a foglalkoztatást, több ezer fővel csökkenhet a foglalkoztatottak száma, és várhatóan munkahelyeiket megőrzők csak csökkentett óraszámban tudnak majd dolgozni. Ez pedig a bérek csökkenésével jár együtt, a foglalkoztatottak nagy része nettó 30-35 ezer forintot fog keresni.

A Fészek, Fogyatékkal Élők Szakszervezetének elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon foglalkoztatottak száma alig éri el a megváltozott munkaképességű állampolgárok számának 5 százalékát. Az Európai Unióban a foglalkoztatási átlag 40 százalék körül mozog. A 2004-ben megfogalmazott elvárás 10 százalék elérését jelölte ki Magyarország számára, amely még a hazai csúcsfoglalkoztatás idején sem teljesült.

A Hírszerző interjúja itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!