A szerb kormányfő változást jósol a horvát-magyar kapcsolatokban

Forrás: MTI

Szerbia és Horvátország jól együtt tud működni egymással a menekültválság kezelésében, de a magyar-horvát kapcsolatokban nagyobb problémákra kell számítani a két ország határán építendő kerítés miatt – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb kormányfő.

Vucic azt is elmondta, hogy Szerbia és Horvátország kormányfői és belügyminiszterei egyeztetnek egymással a menekültválság kezeléséről, és ő is kapcsolatba lép majd horvát kollégájával, ha a helyzet megkívánja ezt. A szerb kormányfő közölte, John Kerry amerikai külügyminiszter találkozójuk során dicsérte a válság szerb kezelését.

Ha az Európai Unió átfogó megoldást talál a menekülthelyzetre – fejtette ki Vucic –, akkor Szerbia is képes  lesz  eleget tenni az ebből fakadó elvárásoknak. Vucic szerint országa most olyan körülmények között védelmezi az európai értékeket, hogy eközben egyes EU-tagállamok magatartása minden, csak nem európai.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!