Forrás: MTI
Nemcsak a Magyar Szocialista Párt (MSZP) esett szét Miskolcon, hanem már a baloldali összefogás is – reagált Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője sajtótájékoztatóján arra a bejelentésre, hogy Pásztor Albertet, a város volt rendőrkapitányát jelöli az őszi választáson Miskolc polgármesteri posztjára az MSZP.
Soós Attila úgy fogalmazott: a miskolci MSZP teljes szétesését, a kapkodást mutatja, hogy néhány hónapja még Simon Gábort akarták polgármesterjelöltnek. A hírek szerint azonban az egykor négy országgyűlési képviselőt és két minisztert is adó helyi szocialisták a teljes szétesés állapotába jutottak – mondta. A döntésük azt mutatja, hogy már egy pártpolitikust sem tudtak felkérni polgármesterjelöltnek, várost vezetni ugyanis, csak hiteles politikusokkal lehet.
Szerinte a legújabb polgármesterjelöltjük mögött semmilyen valóságos politikai erő nem áll – jelentette ki arra utalva, hogy a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom „már ki is farolt az új jelölt mögül”.