kdnp.hu
Forrás: MTI
Módosítaná a Fidesz a büntető törvénykönyvet (Btk.) annak érdekében, hogy a jövőben szigorúbban lehessen büntetni az emberek széles körét sújtó katasztrófahelyzet vagy természeti csapás helyszínén elkövetett lopásokat – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A javaslatot Kocsis Máté azzal indokolta, hogy az ország északkeleti részén, ahol az elmúlt napok rendkívüli időjárása komoly áramellátási gondokat okozott, kábeltolvajok nehezítették az áramszolgáltatás helyreállítását. Ez elfogadhatatlan, és mindenkinek tudnia kell az országban, hogy „az állam a legkevésbé tolerálja, ha katasztrófa- vagy veszélyhelyzetben valaki lop” – jelentette ki.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében három férfit állított elő a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szombat este Tiszacsermely térségében megpróbáltak ellopni egy áramvezetéket, amelyet a szélvihar szakított le. Kábeltolvajokat fogott el a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.
A fideszes indítvány nyomán a jövőben az eddigi kettő helyett alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne büntetni az ilyen lopások elkövetőit. A szankció felső határa pedig akár tíz év is lehet – ismertette a kormánypárti politikus.