Szijjártó visszautasította a holland külügyminiszter felvetését

Forrás: MTI

A holland külügyminiszter azt vetette fel, hogy „nem így” kellett volna fogadni az illegális bevándorlókat a határnál, így ebben az esetben joggal merül fel a kérdés, hogy a holland rendőrség mit tett volna, ha agresszív bevándorlók kövekkel és betondarabokkal dobálták volna őket a határon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében a tárcavezető arra reagált, hogy Bert Koenders holland külügyminiszter a holland közszolgálati televízió (NOS) honlapján délután publikált interjúban a falépítés és az erőszak „szörnyű képei” láttán kijelentette, hogy ez nem olyan módszer, amellyel Európában a menekültproblémát közösen meg lehet oldani.

Szijjártó Péter kijelentette: holland kollégám figyelmébe ajánlanék egy ismert magyar közmondást: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!