A szocialisták biztonságot sem tudnak adni az európaiaknak

Forrás: MTI

A Fidesz-frakció szerint Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő és párttársai „nemhogy egységes európai minimálbért nem tudnak adni az európaiaknak, de lassan már biztonságot és munkahelyet sem".

A kormánypárti képviselőcsoport pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált Szanyi Tibor budapesti sajtótájékoztatójára, amelyen a szocialista politikus arról beszélt: egységes európai minimálbér meghatározására van szükség, amelynek óránként bruttó 1450 forintnak kellene lennie.

A fideszes közleményben kiemelték: a magyar kormány megbecsüli a munkavállalókat, adócsökkentésekkel és béremelésekkel segíti megélhetésüket. Magyarországon 2010 óta minden évben nő a minimálbér, az OECD 34 tagállama közül 2010 és 2014 között hazánkban nőtt legnagyobb mértékben a bruttó minimálbér, és jövőre várhatóan újra nőni fog – fejtették ki, hozzátéve: 2016-ban további béremelési programok és várhatóan szja-csökkentés segíti, hogy több maradjon a fizetésből.

„Az európai baloldal bevándorláspárti politikája az európai polgárok létbiztonságát, munkahelyeit, és már egész Európa létét veszélyezteti" – fogalmaztak. Hozzátették: az európai baloldal tétlenül nézi, sőt fokozza a bevándorlók invázióját, korlátlan befogadásukat követeli és „úgy tűnik, már egységes minimálbérrel is várná őket".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!