Forrás: MTI
Áder János köztársasági elnök szerint a szocializmus rendszere erkölcsi és közjogi értelemben is bűnben fogant, hiszen a kommunista párt zsarolással, kényszerítéssel ragadta magához a hatalmat, miközben saját alkotmányos szabályaira sem volt tekintettel.
Az államfő erről a kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapja alkalmából a Sándor-palotában tartott sajtótájékoztatón szólt.
Bejelentette, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) irattárának rendezése közben rábukkantak Nagy Ferenc egykori miniszterelnök 1947-ben kikényszerített lemondó nyilatkozatára.
Mint mondta, ebből a történészek által ismert, ám eddig elveszettnek hitt dokumentumból kiderül, hogy a kommunista párt hataloméhségében még a hivatalban lévő miniszterelnök lemondását sem tudta megvárni, a Dinnyés-kormányt ugyanis Nagy Ferenc 1947. június 1-jén tett lemondása előtt beiktatták.
Áder János úgy fogalmazott, éppen ezért akár ez a dátum is alkalmas lehetne a kommunizmus áldozataira történő emlékezésre, de rövid gondolkodás után belátható az is, az év bármely napját kijelölhették volna a megemlékezésre.
Hozzátette továbbá, hogy a kommunizmus áldozatai előtti tisztelgés során nemcsak azokra kell visszagondolnunk, akiket kivégeztek, internáltak vagy koncepciós perbe fogtak, hanem azokra a százezrekre is, akiktől elvették a tisztes megélhetés, a boldogulás lehetőségét.
Áder János emlékeztetett: Nagy Ferenc lemondatása politikai krimibe illő módon történt.