Forrás: MTI
Szórványkollégium nyílik várhatóan ősszel a Maros megyei Szászrégenben, ahol már elkezdték felújítani az új intézménynek otthont adó épületet.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a szászrégeni szórványkollégium létrehozásának ötlete azután merült fel, hogy Ady István magyarfülpösi lelkész létrehozott a térségben egy kisebb kollégiumot, amely a mezőségi és a Felső-Maros menti tanyavilágban kallódásra ítélt magyar gyerekek megmentését tűzte ki célul.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint a jó példának foganatja volt, hiszen a szászrégeni magyar közösség helyi vállalkozókkal együtt összefogott, és elkezdte felújítani az új kollégiumot befogadó ingatlant.
A helyi római katolikus egyházközség és az Ady István lelkész által vezetett Szivárvány Alapítvány 25 évre szóló szerződést kötött. Az alapítvány huszonöt évig ingyenesen használhatja az egyházi ingatlant, amelyet teljes egészében felújít és szórványkollégiumként működtet.
A munkálatok két hete kezdődtek el, a beruházás összértéke közel kétmillió lej (134 millió forint). A tervek szerint az intézmény szeptemberben nyitja meg kapuit, kezdetben 9-10 diáknak fog szállást nyújtani. Az épület befejezéséhez mintegy 15 ezer euró (4,4 millió forint) szükséges, amit a kezdeményezők reményei szerint további adományokból sikerül majd előteremteni.