Talicskával tolták ki a pénzt: Gyurcsány mindenről tudott?

Forrás: MTI

A fideszes Balsai István véleménye szerint korábban Gyurcsány Ferenc határozta meg, mi történjen a BKV-nál, és ezt a volt kormányfő Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesen keresztül intézte.

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy visszalépésre kérte Hagyó Miklóst a fővárosi MSZP-elnökség, azt mondta: a szocialista párt ezzel a „rapid döntéssel” igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha Hagyó Miklós „valamilyen magányos harcosként csak saját magának talicskázta volna ki” a pénzt a BKV kasszájából.

Hangsúlyozta, Hagyó Miklós nem Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármesternek volt a beosztottja, hanem az MSZP korábbi miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek. Balsai ismét leszögezte: véleményük szerint le kell venni Gyurcsány Ferencet az MSZP országos listájáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!