Talicskával tolták kifele a pénzt a BKV-ból

Forrás: MTI

Alapvetően pozitív Kocsis István BKV-vezérigazgató feljelentése a menedzserszerződések ügyében, de a nagyobb hányadot kitevő tanácsadói szerződésekről még mindig nem beszélnek – közölte Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője sajtótájékoztatóján.

A politikai felelősség megkerülhetetlen, nyilvánvalóan látszik, hogy „talicskával tolták kifele a pénzt” a BKV-ból – jelentette ki Tarlós István. A politikus feltette a kérdést: miért csak most került sor a belső vizsgálat elrendelésére, és mikor kapnak válaszokat a tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban? Közlése szerint ezek az ügyek 3 milliárd forintot jelentenek.

Tarlós István arra is kíváncsi, hogyan magyarázzák a szocialisták, hogy Kocsis István a szerződések felében feljelentést tett. Elmondása szerint hihetetlen, hogy ezekről az ügyekről a főpolgármester-helyettes nem tudott, mert informálisan ezekről évek óta hallani lehetett. Tarlós István szerint a szocialistáknak 15 éve volt, hogy rendbe tegyék a vállalatot, de azokkal az intézkedésekkel, amelyekkel most akarnak segíteni, „esélye sincs” a BKV-nak arra, hogy kilábaljon a helyzetből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!