Forrás: MTI
Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A testület ülésén a szocialisták azt kezdeményezték, hogy az elmúlt másfél év kormányzati döntéseit is tekintsék át.
A vizsgálóbizottság létrehozását Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, fideszes képviselő kezdeményezte. A tíztagú testület a Malév és a Budapest Airport "szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit", a Malév visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között meghozott intézkedéseket, és az ebben időszakban felmerülő döntéshozói felelősség kérdéskörét vizsgálná.
A javaslatot a kormánypártok és a Jobbik képviselőinek támogatásával, a szocialisták tartózkodása mellett fogadták el.
A paritásos alapon működő vizsgálóbizottságnak a megbízatása kezdetétől számított 180 napon belül kell benyújtania jelentését az Országgyűlésnek. Az indítvány szerint négy parlamenti képviselőt delegálna a testületbe a Fidesz, egyet a KDNP, kettőt az MSZP, kettőt a Jobbik és egyet az LMP. Az elnököt a Fidesz adná, az alelnököt pedig az MSZP. A bizottság a munkája során a feladatával összefüggésben meghallgatásokat tarthatna, iratokat kérhetne be, amelyeket mindenki köteles a testület rendelkezésére bocsátani, továbbá köteles megjelenni.