Tata harmincmillió forinttal támogatja kórházát

Forrás: MTI

A tatai önkormányzat harmincmillió forintot szavazott meg a Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház támogatására – jelentette be Michl József polgármester.

A polgármester elmondta: Laky Zoltán kórházigazgató előterjesztésében rámutatott, hogy a kormányzati elképzelések váltakozásával kiszámíthatatlan az intézmény bevétele, januártól szeptemberig 72 millióról 49 millióra csökkent havi állami finanszírozás.

A bevételből a kórház a működést és a kötelező fejlesztéseket már nem tudja kigazdálkodni, a finanszírozási hiány az önkormányzat támogatása nélkül a novemberi bér kifizetését veszélyeztetheti – közölte az igazgató.

A polgármester elmondta: az összegből tízmillió forintot karbantartásokra, így fűtési rendszerre költenek, húszmilliót pedig tartalékba helyezett a képviselő-testület, arra az esetre, ha nem teljesülne a kórház bevételi terve.

A tatai Szent Erzsébet Szakkórház fenntartója az önkormányzat. A kórház kiemelten foglalkozik az érrendszeri betegek rehabilitációjával. A 140 ágyas intézményben és a hozzá tartozó rendelőintézetben közel 20 orvos dolgozik, évente csaknem 3.500 beteget látnak el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!