Forrás: MTI
Várhatóan kétnapos ülést tart jövő héten a parlament, amely dönthet egyebek mellett a tavalyi zárszámadási törvényjavaslatról, a médiahatóság költségvetéséről és a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülését megszüntető büntetőtörvénykönyv-módosításról is.
Az Országgyűlés honlapján közzétett napirendi javaslat szerint hétfőn a napirend előtti felszólalások, az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések után összegző módosító javaslatokat vitat meg a Ház, majd megtárgyal egy nemzetközi egyezményt és azt az előterjesztést, amelyben a fideszes Lázár János kezdeményezi, hogy a pártiroda-vásárlásra kapott korábbi fejlesztési banki kölcsönök adatai ne minősüljenek banktitoknak.
Az érdemi határozathozatalok a tervek szerint kedd délelőtt lesznek. Ekkor fogadhatják el a képviselők a tavalyi költségvetés végrehajtási törvényét, azaz a zárszámadást, az Állami Számvevőszék 2013-as működéséről szóló beszámolót, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi büdzséjének végrehajtásáról szóló előterjesztést, valamint az NMHH 2015-ös költségvetését.
Döntés várható továbbá a büntető törvénykönyv (Btk.) Fidesz kezdeményezte szigorításáról, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények ne évülhessenek el, valamint a bírósági végrehajtási törvény – ugyancsak a Fidesz által javasolt – módosításáról.
A szavazások után az Országgyűlés megvitatja az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló törvényjavaslatot, továbbá jogállási törvények, valamint a bányászatra vonatkozó jogszabály módosítását, majd az új biztosítási törvény javaslatát.