Terroristák is érkeznek Európába a bevándorlókkal

Forrás: MTI

Semmiképpen sem szabad megbélyegezni a bevándorlókat, de az tény, hogy számos terrorista is érkezik velük Európába – mondta a honvéd vezérkar tudományos kutatóhelyének vezetője a Magyar Időknek adott nyilatkozatában. Besenyő János ezredes az egyik szerzője annak a kötetnek, amely az afrikai terrorista- és szakadár szervezetekről jelent meg. A könyvben szereplő tanulmányok összefoglalják a Muzulmán Testvériség, a marokkói Iszlám Harcoló Csoport, az algériai Al-Kaida in Maghreb, a mali Anszer Dine, a nigériai Boko Haram, a közép-afrikai Szeleka vagy a szomáliai As-Sabaab afrikai szervezetek megalakulását, eszmerendszerüket és eddigi terrorcselekményeiket.

A tanulmányok szerint Afrikából sokan a terroristák és a polgárháborúk elől menekülnek el, míg Egyiptomból, illetve a Közel-Keletről az arab keresztények menekülnek az Iszlám Állam (IÁ) és más radikális iszlamista csoportok kegyetlenkedései miatt. A népvándorlásnak ugyanakkor gazdasági okai is vannak: például az elsivatagosodás és a termőföldek eltűnése.

A tanulmány szerint Németországban befogadtak olyan migránsokat is, akiket Afrikában, például Marokkóban, Líbiában már halálra ítéltek terrorizmusért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!