Forrás: MTI
Ki tartozik kinek? címmel rendezik meg a tizedik kötcsei találkozót a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében. Balog Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke korábban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a polgári pikniken elsősorban az ország gazdasági, pénzügyi helyzetéről lesz szó. A rendezvény főszónoka évek óta hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke. Balog Zoltán azt mondta, az idei tanácskozáson felszólal majd mások mellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is.
A kötcsei „pikniket” 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen; a tanácskozások nem nyilvánosak. A kilencedik találkozót idén június elején tartották. Orbán Viktor akkor arról beszélt, hogy Magyarország háborúban áll az államadóssággal és a munkanélküliséggel, és a küzdelmet csak úgy nyerheti meg, ha helyreáll a munka megbecsülése.