Forrás: mno.hu
Több ezer fő vett részt Gyulán a békemeneten, ahol a Fidesz–KDNP háromnapos frakcióülést tart.
Gyula polgármestere, Görgényi Ernő a várnál megjelentek előtt arról beszélt, hogy Gyulán az MSZP semmit sem tett a gyárbezárások ellen, a város egy „modern Karthágó” volt. Ez a folyamat 2010-ben változott meg. Amióta a Fidesz–KDNP van kormányon, a városban lévő vállalkozások, beruházások 11,5 milliárd forintnyi támogatásban részesültek – mondta el Görgényi Ernő.
A rendezvény végén Bencsik András arra kérte az embereket, hogy békésen térjenek haza. A békemenet elején Bencsik András, Bayer Zsolt és Csizmadia László egy molinót vitt, melyen a következő felirat volt olvasható: „Bajnai és Gyurcsány együtt tették tönkre az országot”.
A menetben magyar zászlókat és transzparenseket lehetett látni, többek között a következő feliratok voltak olvashatók: „Viktor, veled vagyunk”, „Gyula nem kér a gyűlöletkeltésből”. Német nyelvű transzparenst is lehetett látni: „El a kezekkel Európától és Magyarországtól". Egy kerékpárra erősített feliraton pedig az állt: „Sumákok”, „Az MSZP elvette a nyugdíjamat”.
Egy 58 éves helyi lakos arról beszélt az MNO-nak: azért vesz részt a békemeneten, mert ki kell állni egy olyan kormány mellett, amely segít az embereken. Beszélt arról is, hogy nagyon örül annak, hogy sikerült a Gyulai Húskombinát Zrt. helyzetét megoldani. Egy hölgy pedig kifejtette, nagyon örül a rezsicsökkentésnek.