Több ezer migráns érkezik Szerbiába

Forrás: MTI

A várakozások szerint szombaton több mint ötezer migráns érkezik Macedóniából Szerbiába.

A szerb-macedón határhoz közeli, presevói ideiglenes befogadóközpontban jelenleg mintegy másfél ezren várakoznak arra, hogy elkészüljenek a 72 órás tartózkodást biztosító dokumentumaik – mondta Muci Attila, a magyar közmédia televíziós tudósítója az MTI tudósítójának. A migránsok feszültek, és láthatóan mindenre elszántak, a magyar határzár, illetve a megerősített határvédelem híre sem ijesztette el őket attól, hogy megkíséreljenek átjutni a szerb-magyar zöldhatáron.

A befogadóközpont előtt tartózkodókon felül körülbelül ezerre tehető azok száma is, akik az objektumon belül vannak. Kiemelte: az utóbbi három hónapban többször is a helyszínen járt, de ekkora tömeget a kora reggeli órákban még nem tapasztal.

Ezen felül a Presevótól mintegy 8 kilométerre található, közvetlenül a határzónában található, két héttel ezelőtt létesített miratovaci sátortáborban is van 2-3 ezer migráns.

Az újságíró elmondta: erős rendőri jelenlétre van szükség a településen az intenzív migránshullám miatt. Korábban, amikor sokan gyűltek össze a befogadóközpont környékén, verbális incidensre is sor került – főleg azért, mert a nőket és a gyerekeket, a kisgyerekes családokat soron kívül engedték be a nyilvántartó irodába –, ezért várhatóan a napokban is lehet ilyenre számítani – vélte Muci Attila.

Zoran Stankovic, a szerb kormány Presevóért felelős koordinációs testületének elnöke a szerbiai közszolgálati televízió híradójában elmondta: az ideiglenes befogadóközpont tartalékai fogyatkozóban vannak, az élelmiszer is már csak egy-két napra elegendő. Az ott tartózkodóknak ruhára, cipőre és egészségügyi ellátásra is szükségük van. További problémát jelent a felhalmozódott szemét.
 

A migránsok először Görögországból Macedóniába mennek, ahol 72 órán át tartózkodhatnak, onnan pedig Szerbiába, ahol szintén 72 órájuk van arra, hogy továbbmenjenek. Ez idő alatt Presevóból Belgrádba, majd a szerb-magyar határhoz közeli Szabadkára és Magyarkanizsára utaznak, hogy onnan útra kelve kíséreljenek meg átjutni a zöldhatáron. Presevóból a magyar határig autóval 8-9 óra alatt lehet eljutni, autóbuszokkal – ahogyan a migránsok közlekednek – ez az út néhány órával tovább tart. Tehát a szombat reggel érkezett migránsok este már a magyar határon lehetnek.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!