kdnp.hu
Forrás: MTI
A halálozások száma csökkent, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,4 ezrelékre mérséklődött a 2014. január és november közötti időszakban, az egy évvel korábbival összevetve.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményében kifejtette: előzetes adatok szerint 2014 első tizenegy hónapjában 83 534 gyermek született, 2,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám az év kilenc hónapjában emelkedett, februárban enyhén csökkent, októberben azonban nem változott az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A legnagyobb mértékű, 9,5 százalékos növekedést áprilisban regisztrálták.
A természetes fogyás 30 314 volt, amely 3829-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.
A KSH gyorsjelentésében kitért arra is, hogy az ezer lakoshoz viszonyított élve születések száma is növekedett, a halálozások száma pedig csökkent az előző évhez képest. 2014 első tizenegy hónapjában ezer lakosra 9,3 élve születés és 12,6 halálozás jutott. Az előbbi értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-novemberhez viszonyítva.
A házasságkötések száma az év első hét hónapjában folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékű növekedés februárban történt, amikor a házasságkötések száma 21,2 százalékkal haladta meg az előző évit.