Többezer tűzoltó tüntetett

kdnp.hu<br />Forrás: mr1-kossuth.hu

Petíciót adtak át a fővárosban demonstráló tűzoltók a parlamenti frakciók képviselőinek, tiltakozva a tűzoltókat érintő, jövő évre tervezett költségvetési megszorítások ellen. A Parlamenthez közeli, a forgalom elől elzárt Alkotmány utcába az ország minden szegletéből érkeztek tűzoltók, akik kéttucatnyi járműfecskendővel sorakoztak fel.

A demonstrálók a 2010-es költségvetési tervezetben megjelölt, a tűzoltókat érintő 1,8 milliárd forintos elvonás miatt tiltakoztak, az ugyanis véleményük szerint veszélybe sodorja a tűzoltóságok működését. A költségvetés tervezetében egymilliárd nyolcszáz millió forintnyi elvonás érinti őket. Mintegy kétezren demonstráltak a tűzoltók, és csatlakozott hozzájuk szolidaritásból a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetsége is.

A szervezők petícióját a Fidesz nevében Kontrát Károly, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről Firtl Mátyás a Kossuth tér torkolatában, egy kamionból kialakított színpadon vette át. Az MSZP és az SZDSZ csak akkor mutatott hajlandóságot a petíció átvételére, amikor mintegy ezer tűzoltó „gyertek ki” felszólítást skandálva a Parlamenthez vonult.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!