Tomboló „szakértelem” a bölcsődék körül

Forrás: MTI, Magyar Nemzet

Miközben januártól gyermekenként csaknem százezer forinttal csökken a bölcsődék állami támogatása, a fizetős családi napközik és a januártól induló otthoni gyermekmegőrzők több pénzt kapnak – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint nem kizárt, hogy a csökkenő támogatás miatt egyes bölcsődék már év közben kénytelenek lesznek bezárni. Ugyanakkor 2011-től csak kétéves korig jár a gyes, tehát egy év múlva két-háromszorosára nő az igény a kétéves gyerekek nappali szakellátása iránt.

Az idei büdzsé egy területen emeli a gyermekellátás támogatását: csak a családi napközik kapnak több pénzt, mint tavaly. Létrejön egy új ellátási forma is, a házi gyermekfelügyelet, amely ugyanannyi pénzt kap a gyerekek után, mint a napközi.

A gyerekfelügyelet lényege, hogy lakótelepi lakásokban szakképzettséggel nem rendelkező személyek gyűjthetik össze állami támogatás fejében a környék kisgyermekeit – olvasható a Magyar Nemzetben. A lap szerint a családi napközik szabályozása is rendkívül laza, így például a gondozóknak nem kell szakirányú végzettséggel rendelkezniük, hét gyerek ellátásához elég egy 12 négyzetméteres szoba, egyetlen vécé és mosdó.

A cél egyértelmű: minél kevesebb pénzből megoldani a gyerekek napközbeni ellátását, csakhogy eközben szellemi, lelki fejlődésük kérdése háttérbe kerül – állapítja meg a Magyar Nemzet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!