Továbbra is népszerű a honvédtiszti pálya

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) katonai szakjaira 720-an jelentkeztek idén. Ez azt tanúsítja, hogy továbbra is népszerű a honvédtiszti pálya, hiszen a felvettek arányában négy és félszeres a túljelentkezés – emelte ki a Honvéd Vezérkar Főnöke az MTI-nek adott interjújában.

Benkő Tibor azt mondta: örömmel tapasztalják, hogy a jelentkezők mind tudásban, mind fizikálisan felkészültek. A túljelentkezési mutatókat és a felvételi követelményeket is figyelembe véve „a jelentkezők közül valóban a legjobbak" kezdhetik meg honvédtisztjelöltként az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon a tanulmányaikat – fűzte hozzá.

A vezérkari főnök elmondta: augusztus 20-án, szombaton a Parlament előtti Kossuth téren az elmúlt évekéhez hasonló nagyságrendben az idén 104 tisztjelölt teszi le ünnepélyes katonai esküjét. A leendő hadnagyok a Magyar Honvédség 24 szervezeténél kezdik meg hivatásos katonai pályájukat. Legtöbben a két nagy lövészdandár, a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár, illetve a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár állományába kerülnek.

Emellett lesznek közöttük olyanok, akiknek beosztásuk alapján napi feladatot jelent majd a határ menti szolgálat. Benkő Tibor megjegyezte: „ez a feladat egyébként nem ismeretlen számukra", hiszen a végzős hallgatók az elmúlt tanévben többször is megfordultak előbb felkészítés és gyakorlat keretében a határ mentén, majd aktív katonákkal együtt is láttak el feladatokat. A határ menti szolgálatukért a hallgatók a nyár elején a „Migrációs válsághelyzet kezeléséért" szolgálati jelet is átvehették – hangsúlyozta a vezérezredes. A honvédtisztjelöltek e feladatok teljesítésével és azzal, hogy működés közben látták a Magyar Honvédséget, nagy tapasztalatot szereztek, amelyeket jól tudnak majd kamatoztatni az augusztus 20. után kezdődő tiszti hivatásukban is – emelte ki.

A vezérkari főnök kitért arra is, hogy a most esküt tevő tisztjelöltek mellett a honvédségnek szüksége van más szakemberekre is katonaként, ilyenek például bizonyos mérnöki vagy orvosi végzettségek. Az ilyen tanulmányokat folytató fiatalok megnyerésére újult meg – Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére – a honvédség ösztöndíjas programja. Ez „igazán vonzó feltételekkel várja a honvédelem ügye iránt elkötelezett, a katonai pályát szívesen választó mérnök- és orvostanhallgatókat" – fogalmazott a vezérezredes. A megújult pályázati feltételek rugalmasak, és a felkínált ösztöndíj összege is sokak számára lehet vonzó – emelte ki Benkő Tibor. Hozzátette: ezt jól mutatja az érdeklődők nagy száma is az augusztus végén záruló pályázati körben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!